2013. december 29., vasárnap

Tényleg ennyire rossz lennék

Erre csak egy válasz létezik. Igen. Most szembesítettek azzal, hogy szörnyű legjobb barátnő vagyok. Soha nem találkozunk, vagy ha mégis, akkor valami közbe jön. De attól még nagyon szeretem a talizásokat, és amikor szerdánként könyvtárban vagyunk. De akkor is, ilyenkor úgy érzem, hogy cserben hagytam, és hogy nem vagyok elég jó ahhoz, hogy LB-je legyek. Hisz nem ezt jelenti a legjobb barátság! Hanem, hogy nincsenek egymás előtt titkaitok, és mindent meg tudtok beszélni. De nekem ez nem egy! Beszélni, azt tudok! De ha arról van szó, hogy a saját érzelmeimet kell kifejtenem, akkor az nem megy! Mindig magamban tartottam, és ha kiskoromban sírni támadt kedvem, akkor is elvonultam. Az egyetlen, aki ezt tudta az R, és szerencsére ő is általában békén hagyott ilyenkor, és nem kezdett el kérdezősködni. Bár magamban sokszor elképzelte már, hogy megmondom a magamét egy-egy bizonyos embernek. Vagy a veszekedés után újra, és újra lepörgettem magamban a történteket, és átgondoltam, hogy mit mondhattam volna. De amikor ott volt a lehetőség sohasem ment.
És már el is tértem a tárgytól. Szóval én nem érzem úgy, hogy jó barátnő lennék. Túl...gyenge vagyok, és...hallgatag. Zsófi sokszor mondja, hogy én is mondjak már valamit, de soha nem megy! Mindig úgy gondoltam, hogy az soha nem érdekel senkit.

2013. december 23., hétfő

Most választanom kéne?

A barátaimmal az idei szilvesztert is együtt töltjük. Csakhogy most B nem fog velünk tartani. Mindenki ellenzi, hogy ott legyen, mert hogy 5 hónapig nem is érdeklődött felőlünk, se semmi. Én beszéltem vele (persze én írtam rá), és azt mondta, hogy teljesen el van havazva mert nagyon durván számon kérik rajtuk a dolgokat. Én hiszek neki, és szeretnék vele végre találkozni, de a többiek ellenzik, hogy eljöjjön a bulira. Hiányozni fog. Lehetséges, hogy most már tényleg nem keresi a mi társaságunkat, és csak én vagyok ilyen ragaszkodó, hogy állandóan ráírok. Nem akarom elveszíteni a barátnőm, de ez nem csak rajtam múlik. És ha ő nem szeretné, akkor én nem tudok mit csinálni...

2013. december 16., hétfő

Menjetek innen

Na most állok azon a ponton, ahol a régi barátaim teljesen kikészítettek agyilag, és elküldeném őket a fenébe. Fáradt vagyok a hisztijükhöz!
Drága E nem akarja odaadni a VA 4-et, mert az oszt.társamnak odaadta az 1.2. részét, és még nem adta vissza. Erre még rájön az is, hogy Zs is ezért szekál, mert ezért ő sem tudja tovább olvasni. Értem én, hogy para, de attól még nem kell, hogy mindenki engem rángasson, és hibáztasson. E konkrétan egyik nap ott hisztizett nekem! Ne velem kiabáljon, amikor ő adta kölcsön a könyvet! Mi (vagyis én) épségben visszaadtam neki. Ne szóljon semmit!
Legszívesebben káromkodnék akár itt is, de tudom, hogy azt mások nem igazán tolerálnák. Az egyetlen, akivel élvezet volt beszélni facen az A volt. Persze R-t is szeretem! De most a hátam közepére sem kívánnám E-t és Zs-t!

2013. december 14., szombat

Szombat 14.

Mindenki azt mondogatja, hogy a Péntek 13. a szerencsétlen nap. Ehhez képest én ma voltam teljesen zakkant. A reggelem már úgy indult, hogy eltörtem egy poharat, és a nap folyamán többször próbálkoztam megismételni, bár más tárgyakkal.
Ezen kívül egész nap nem tudtam rendesen kifejezni magam szavakkal. (Erre mondják azt, hogy beszélj meg tanulni :)) ) És persze a kicsi agykapacitás sem maradt ki a listából. Te jó ég! Ha a mai napomat lefilmezte volna valaki, szerintem egy kész komédia lenne! Na, csak ennyi akartam nektek mondani. Remélem, hogy nektek szerencsésebb napotok volt.

2013. december 12., csütörtök

Egy szinte már-már tökéletes nap

A mai napom, valami elképesztően jó volt. A 0. és 1. órám elmaradt, mert tesi lett volna, és helyette délután elmentünk korcsolyázni. Reggel a barátnőmmel DV-vel bementünk a volt sulimba, és beszélgettünk az alsóbb éves barátainkkal és a tanárokkal. Még egy  kis óralátogatás is belefért a programba. Nagyon jól éreztük magunkat. Aztán csak a szokásos ütemben ment a nap. Egy jó rajzóra, amin alkottunk, egy számolgatós matek, amin megszenvedtem (közben kaja), imádott francia, vicces kémia, tanárkikészítés infó és jó hangulatú énekkar. Utána viszont mehettünk rögtön a korcsolyapályára. A többiek már ott is voltak, és sorban húzták fel korcsolyáikat. Én is gyorsan belebújtam a bérelt cipőmbe, és teljes neki indulással vetettem magam a jégre. Csakhogy már vagy egy éve nem voltam, és kicsit bénáskodtam az elején, de utána nagyon is jól belejöttem. Sőt, megtanultam hátrafelé menni vele. Tiszta jó voltam. Aztán találkoztam G-vel, és végül haza jöttem, hogy R-rel beszélgessek, és még pár tuti dolgot csináljak, hogy jól zárjam a napomat. Eszméletlen jól éreztem magam az egész nap folyamán. Csak még több ilyet. És persze nektek is. :)

2013. december 5., csütörtök

Tisztázzam vele a dolgokat?

Oké, még mielőtt azt gondolnátok, hogy huhúú, végre képbe jött valami pasi, közlöm veletek, hogy az unokatesómról beszélek, aki amúgy nagyon jó barátom. Szóval G egyidős velem. Volt már pár húzása az utóbbi időben, és már sokszor gondolkoztam rajta, hogy vajon engem csak azért nevez a barátjának, hogy biztosíték neki? Legutóbb akkor készített ki, amikor megbeszéltük reggel, hogy együtt megyünk suliba, mert közel vagyunk mi is egymáshoz, és a sulijaink is. Csak nem tudtam,. hogy az gondot jelent neki, hogy 10 perccel előbb jöjjön velem (mert tesim volt), és mindenféle okot kitalált amiért ne kelljen velem jönnie. Retkes 10 perc miatt. Tisztára kikészültem, de aztán úgy döntöttem, hogy e felett szemet hunyok. De most, hogy ez nem az első dolog, így komoly fontolóra vettem, hogy beszélek a fejével.
Úgy volt, hogy ma átjön hozzánk, mert neki is hét órája volt, és akkor elmegyünk görkorizni. Siettem haza, hogy előbb érjek ide, és még meg tudjak ebédelni. De ahogy múltak az órák el kezdtem aggódni, hogy nem is jön. Úgy gondolom, hogy ebből már semmilyen dologgal nem tudja kihúzni magát. Legalább egy SMS-t vagy hívást megértem volna. Tűkön ülök, hogy mikor megyünk végre, és erre nem is jön. Pedig tegnap amikor véletlenül találkoztunk, akkor tök jó dolgokat szerveztünk be, hogy miket fogunk csinálni. Nem értem, hogy mi lelte. Azóta, hogy átment a Jelky-be, azóta elhanyagol, és nemtörődöm lett. Most már egyértelműen tudom, hogy beszélnem kell vele. Néha másokat fel kell világosítani, hogy mit tesznek, mert ők nem tudnak róla. Tudom, hogy milyen érzés, és először azt fogja hinni, hogy mindenki ellene van, és mindenki téved, de aztán végül egyre többször és többször játssza le a fejében, és ettől fog megváltozni. Ezt kell tennem.

2013. december 4., szerda

Tegnapi kikészülésem

Csak most vettem rá magamat, hogy leírjam mind azt, amit tegnap éreztem magamban, mert ha tegnap tettem volna, tuti elbőgöm magam. Alapból is nyűgös voltam, és fáradt, erre még rájött az újabb matek 3-as. Mindenkitől megkaptam a magamét, és...na jó, kezdjük az elején.
Nem rég kaptam egy 5-öst matekból, és teljesen fel voltam dobódva. Azt hittem, hogy végre megint visszatért a régi énem. Erre tegnap készhez kaptam a 3-as dogámat, és teljesen elcsüggedtem. Szomorúság öntött el. Aztán tisztára kétségbeestem, hogy el kell ezt mondani anyáéknak, és mindenkinek. Amikor ezt megtettem, és minden félét a fejemhez vágtak, tisztára kész voltam. Haragudtam rájuk, hogy nem tudnak megérteni.
Aztán rájöttem, hogy itt csak és kizárólag én vagyok a hibás. Minden félét mondogattam magamnak, míg végül oda jutottam, hogy egy elcseszett ember vagyok, aki semmire sem képes. Se arra, hogy tanuljon egy kicsit, se arra, hogy igaz barátnő legyen, se arra, hogy kiálljon magáért. Semmi nincs bennem. Csak egy hülye vagyok, akinek nincs jövője. Ebben anyáék csak megerősítenek. Ma is úgy jöttem haza, hogy azt kérdezgették, "Ma hány hármast hoztam haza?" ők nem érzik, hogy ezzel mekkora fájdalmat okoznak nekem, de én viszont szörnyen érzem magam. Most is, azért, mert pár percre idejöttem, ezért elkezdték mondani, hogy menjek tanulni most, és amikor mondtam, hogy ezt még meg szeretném írni, akkor elkezdtek azzal dobálódzni, hogy "Nem muszáj egyetemre menni! Ilyen szorgalommal meg se próbáld!" ezzel egyenesen a lelkembe tipornak, mert tudom, hogy valaki olyat akarnak maguknak, mint R a nővérem, de én soha nem leszek olyan, mint ő! Nem vagyok képes rá! Nekem nincs olyan agyam, mint neki, és ugyan annyi tanulással én nem megyek semmire. Szörnyű ezt érezni. Hogy engem semmibe vesznek, mert nem vagyok képes az emelt matekot hármas fölé hozni.

2013. november 26., kedd

A csalódás

Mindenki életében eljön az, amikor csalódik a saját képességeiben. Nekem ez gyakran előjön, de aztán egy másik erőforrásból új erőt merítek. Ma például megint csalódnom kellett.
Voltam egy informatika versenyen. Most voltam életemben először, és sokkal nehezebb volt, mint vártam. Szövegszerkesztéses, és táblázatkezelésből állt a feladat. Ja meg persze a képszerkesztés. De nem az alapok voltak. Annál azért sokkal nehezebb. Három órán keresztül csak a monitort néztem, és a végére már égett a szemem. Közel sem volt elegendő az idő arra, hogy befejezzük a feladatot. Tudtam, hogy nem sikerült olyan jól, mint vártam, de azért bizalmasan néztem arra ami rám várt. Ez volt két hete.
De ma megtudtuk az eredményt. tízen valamennyi ponttal lemaradtam a következő fordulóról, és amikor megtudtam, akkor egy kicsit magamba süppedtem, bár tudtam, hogy nem lett olyan jó, azért reménykedtem. Hisz a remény hal meg utoljára. Utána elkezdtem mondogatni magamban, hogy most voltam ilyenen először, és már több mint két éve tanultam a táblázatkezelést. Ahhoz képest tök jó eredményt értem el. Majd jövőre biztos jobban sikerül! Legalábbis ilyen, és hasonló dolgokkal nyugtatgattam magam. De nem igazán tudom, hogy mi a nagy helyzet. Úgy érzem egyre elkeseredettebb vagyok. Ezt a körülöttem lévőknek nem mutatom, de azért lappang bennem ez az érzés. Hőn keresem azt, hogy ki vagyok én, de nem igazán találok senki. Miben vagyok én jó? Úgy érzem semmiben! És ez egyre többször látom.

2013. november 25., hétfő

Egy lépés a megbocsátás felé

Oké, most tengek az írnivalóktól, csak éppen nincs időm, hogy leírjam nektek! De azért próbálkozom! :)
Szóval a lényegre térve. Van egy sráccal tök rosszba vagyok, amióta azt mondta, hogy idézem: "Abban a nadrágban(ami egy sima rövidnadrág) nem vagyok az iskolába való." Egyszóval szépen szólva lekurvázott.(bitch) Ez akkor történt, amikor évfolyamtársak lettünk. De hála az én szerencsémnek, egy osztályba is kerültünk. Pech. Most szépen kerülgetjük egymást, és tudomást sem veszünk a másik jelenlétéről. Eddig!
Ugyanis amikor csütörtökön díszítettük fel a termet, akkor Z segített, amikor E-vel (mi vagyunk a két legalacsonyabb lány) próbáltuk a tábla fölé tenni a díszt. Simán odalépett, és a segítségemre kelt. Annyira durva volt! :OO Tisztára meghökkentem, bár ezt csak pár másodpercre fejeztem ki, utána úgy csináltam, mintha mi sem történt volna. Persze E tudta, hogy mi a helyzet, és órák után jól ki is beszéltük, hogy ez mi volt. Semelyikünk nem tudja az indokot. Lehet, hogy ez egy lépés a barátság felé? Ki tudja.
A lényeg, hogy soha ne legyünk haragtartóak, és mindig nyissunk mások felé.

2013. november 24., vasárnap

Túl sok!

Na jó...mostanság nem hagyok elég időt magamnak, és a blognak. Túl lusta vagyok. Sokat olvasok, és most csodálkozom, hogy hirtelen mennyi mindent kéne bepótolnom, amit a hétvége alatt nem tettem meg. Pár órám van csak, hogy felkészüljek két TZ-re, és a többi holnapi órára. Ehelyett még mindig nem vettem rá magam, hogy felálljak, és elkezdjem bővíteni a tudásom. Múlt héten eldöntöttem, hogy minden nap megtanulok egy kicsit a Föci TZ-re, és semmi nem lett belőle. Még mindig ugyan olyan tudatlan vagyok belőle. Neki kéne állni, de nem tudom rávenni magam. Ti sose csináljatok ilyet, nem vagyok jó példa! A tanulást mindig utoljára hagyom, és ezzel el is szúrom! NE KÖVESSÉTEK A PÉLDÁM! Na jó, lassan nekiállok, mert tényleg nem megyek semmire!

2013. november 19., kedd

Röplabda forever

Te jó ég! Már 4 napja nem írtam! Nagyon sajnálom, azoknak, akik szorgalmasan nézik a blogomat! Most aztán jövök nektek pár plusszal! Most sajnos csak egyre van időm, de még megpróbálom bepótolni! Bár...annyira nincs miről írnom. Annyira nem kusza az életem, sőt egyre tisztábban is látom a dolgokat.
A röplabda tipikusan a lányok sportja! Erősít, de azért nem annyira, mint a foci, vagy a kosár. Ez az arany középút, és még élvezni is lehet. Legalábbis én nagyon szeretem! Már 3. éve csinálom, és egyre pozitívabb véleményem van róla. Egyszerűen imádom.
Minap éppen edzésen voltam. Mentem be a terembe, és ott találom a matektanáromat melegítőben. Ő is jött edzeni, mert szereti a röpit. Először ódzkodtam tőle, de végül rájöttem, hogy szinte ez volt a legjobb óránk. Két szettet is játszottunk, és én a matektanárommal voltam, meg az egyik osztálytársammal. Mi így voltunk hárman. Ellenünk volt két évfolyam-, és egy osztálytársam, meg a röplabda tanárom. Ők így voltak négyen. De mi olyan jók voltunk, hogy HÁRMAN levertük őket. De nagyon csúnyán!
Ma pedig amikor bejött a tanár matekra, akkor rám mosolygott, és azt mondta: "Jól levertükk őket tegnap! Nem igaz??" tök vicces volt a szituáció! :))

2013. november 15., péntek

Francia nyelv

Különféle változatokat hallottam már, ha valaki azt mondta franciák. Van aki, csak azt mondja a francia nyelvre, hogy undorító nyelv, de van, aki még poénosnak ható szójátékokkal is illeti.
Én most kezdtem a francia nyelv tanulását. Igaz, hogy már előtte is odavoltam a franciáért, úgy beleértve mindent. A Guccitól kezdve az Eiffel toronyig. Imádom. J'aime la France. És még sorolhatnám.
Most is éppen francia zenéket hallgatok, amiket éppen most találtam, mert kerestem egy számot. Azt amit kerestem nem találtam meg, de egy csomó másik jót találtam, és így jó! :) Majd megkérdezem a barátnőmtől a címét!
Ezt most nem akarom annyira kifejteni, csak megjegyzem, hogy eleinte mennyire rajongtam, még ha elég nehéz is. Remélem később sem fogom megutálni. Elég nehéz lenne megutáltatni velem, de hátha!
Ti se utáljátok a franciákat azért, mert hím soviniszták. Ha valakit érdekelnek a zenék, amiket találtam:
En transe...ylvanie
Mozart Opera Rock
És amit most már sikerült megtalálnom:
Je Veux

2013. november 14., csütörtök

Önkritika

Mielőtt belekezdenék a mai témámba, azelőtt kitérnék a tegnapi dologra. Sajnos megint győzött a lustaság, és nem írtam kettő cikket.(vagy mi ez) Röstellem, de végül is ez az én oldalam. :P Szóval most, hogy tisztáztuk, kezdhetem is.
Mára az önkritikát találtam ki nektek kifejteni. Tudom, hogy a tinik többségének túl sok az önkritikája, vagy olyan, akinek nincs is, és vannak azok, akik kívülről azt mutatják, hogy ők azt hiszik magukról, hogy tökéletesek, de belül viszont marcangolják magukat.
Én a túl sok önkritikával rendelkezőkhöz tartozom. Mint a legtöbb tini. Nem tetszik a hajam, kövér vagyok, vagy éppen a vámpír szerűen hegyes fogaimra panaszkodom. De persze ez a külsőség. Belül sokkal mélyebb gondolatok mennek át a fejemben. Nem vagyok elég jó, nem tudok táncolni, se énekelni, rondán rajzolok, egyszóval nem tudok mit kezdeni magammal a gimi után. Semmiben nem vagyok elég jó. Ez néha elég aggasztó, főleg akkor, amikor a szüleim is az orrom alá dörgölik a dolgot. Vagy amikor megkérdezik tőlem, hogy mi akarok lenni. A választ csak annyiban tudom kifejteni, hogy "Gyümölcs a jogobellában!" vagy "Felnőtt!". Ezekkel kifejezem, hogy foggalmam sincs. Persze ezt a felnőttek is rögtön leveszik szerencsére. Vagyis általában. Mert az nagyon kínos tud lenni, hogyha el kell magyaráznod, hogy fogalmad sincs, mert mindenben szar vagy! Ez egyedi meglátás!
Amúgy lányok! Közlöm, hogy ha egy fiú azt mondja rátok, hogy szépek vagytok, akkor ne visszakozz, csak köszönd meg, és te is próbáld elhinni, mert nem hiába mondja! Lássátok pozitívan a világot! :)

2013. november 13., szerda

A napi rutin, azaz hogy kerüld el, hogy az életed egy fogaskerék legyen

A tegnapi napot ellógtam, szóval ma megpróbálok vagy hosszabbat írni, vagy kettőt. De lehet, hogy a lustaság fog győzni, és maradok a szokásos napi adagnál. Még nem döntöttem el, de ezt azért megírom.
Szóval...rátérek a lényegre. Az a helyzet, hogy néha úgy érzem, hogy minden nap ugyan olyan. Alszom, suliban vagyok, hazajövök, házit csinálok, alszok. Nagy vonalakban ennyi. És ez csak ismétlődik, és ismétlődik és ismétlődik. Tisztára ki tudok készülni tőle. Néha sírógörcsöt tudnék tőle kapni. Szörnyű ez az érzés. Minden napot ugyan úgy leélni. Nem is érzem, hogy élnék. Kicsit sem vagyok több mint előző nap, vagy az azelőttin. 
Erre találtam azt ki, hogy ha ezt veszem észre magamon, akkor valami plusz helyezek az életembe. Mint például ez a blog. Vagy egy találkozó a barátaimmal, ami máris jobb kedvre derít, és érzem, hogy élek. Ez a tinik számára mindennél fontosabb. Na meg persze az, hogy néha szabadnak is tudják magukat érezni. Az örök bezártság úgy fojtogatna, hogy sikítani tudnék. De szerencsére a szüleim elég rugalmasak, és hétvégén szinte mindig ki tudok kapcsolódni (kivéve, ha takarítani kell). Van, hogy csak annyi kell, hogy érezzem, hogy élek, hogy bekapcsolom a zenét, és önfeledten énekelek, vagy táncolok. Senki nem lát, bármilyen ballábas, vagy hamis lehetek. De élek!
Tudom ezeket ajánlani, illetve azoknak akik szeretnek olvasni, tudok ajánlani az olvasást. Ha bele tudsz bújni más ember bőrébe, akkor máris szabad vagy. Egy olyan világban, ami nem is létezik, de abban a percben, amikor olvasol, még azt is elhiszed.

2013. november 11., hétfő

A Kutyák és a paranoid gondolatok a félelem központjaként

Két dolog van amitől félek.
Az egyik a kutyák nappal a kerítés mögött. Ha a járdán megyek, és kertes házak mellett sétálok el, akkor általában ugatnak, és olyankor rám hozzák a frászt. Persze amikor este van, akkor az embereknek alapból magasabb a tesztoszteron szintjük, és akkor még rájönnek a kutyaugatások! Tisztára vérfagyasztó az egész. Ilyenkor az emberek maguktól beleképzelik ártalmatlan tárgyakba azokat a dolgokat, amiktől félnek, hogy ott lehetnek.
A másik dolog amitől félek, hogy valaki követ. Amikor este van, akkor minden kis zörrenésre megfordulok. Szörnyű érzés. Volt már olyan, hogy a barátnőmmel biciklivel mentünk haza, és a buszmegálló sarkán ott állt egy srác kapucniban, és látványosan megbámult minket. Én azon imádkoztam, hogy váltson már át a lámpa, mert csak bámult, és bámult. Tiszta pszichopata feje volt. Végre váltott a lámpa, és amikor elindultunk akkor utánunk szólt: "Szépek vagytok!". Enyhén szólva frászt kaptam tőle. Ameddig csak tudott utánunk nézett. Elég rémisztő volt.
A mai jó tanácsom az, hogy ne féljetek bevallani, ha valamitől féltek! Mindenki fél valamitől. Lehet, hogy az az ember nem ismeri be, mert azt hiszi, hogy ez a gyengeség jele. De ez nincs így.
Jah, és kifelejtettem az ellenségem: a pókokat. Ha meglátok egyet olyan leszek mint egy macska aki kutyát lát. Azon nyomban menekülök, és behúzom fülem, farkam. :P

2013. november 10., vasárnap

Fő a barátság

Van egy nagyon jó barátnőm! Mindenkinek van Legjobb barátja, vagyis LB-je. Az én barátnőm, legyen itt a neve Zs, nagyon szőke! Nagyon szép, bár ő ezt nem ismeri el! Mindig azon vitázunk, hogy ki a rondább! Ez egy barátság alapja! Ha mindenben egyetértetek, az már nem is jó!
Szóval most kilencedikesek vagyunk! Még csak most kellett különválnunk a sulik és a továbbtanulás miatt. Egy évvel ezelőtt még úgy volt, hogy Szegedre megy, nem marad ebben a városban. Akkor még biztosra vettem, hogy ha elmegy, akkor nem fogja velünk tartani a kapcsolatot. Amikor kiderült, hogy mégis marad, én legbelül örültem, bár nem mutattam ki. Egész nyáron azt mondogattuk a baráti csoportommal, hogy nem hagyjuk, hogy az új suli közénk álljon, és hogy mindig találkozni fogunk.
Ez majdnem össze is jött! Csak egy ember van, akiben nagyot csalódtunk mindannyian. Ő másik városba ment, és teljesen megváltozott. Egyáltalán nem érdeklődött utánunk, még a pasiját is dobta, és az LB-jével sem tartja a kapcsolatot. Két hónap kellett neki, hogy felfogja a helyzetet, de még mindig nem igyekszik, hogy találkozzon velünk. Néha még beszélünk róla, de az az igazság, hogy nem is hiányzik annyira, mint hittem! Mi hatan vagy négyen annyira elvagyunk, hogy nem is nagyon vesszük észre a hiányát. Ő volt az, aki megszakította velünk a kapcsolatot, és nem fordítva.
Szóval csak azt akarom mondani, hogyha te lennél az a lány aki elvált a barátaitól, akkor beszélj újra velük. Ha attól félsz, hogy haragudnának, akkor is tedd meg. Ha igaz barátaid, akkor megbocsátanak neked, bármit is tettél.
Ha viszont azon az oldalon állsz, ahol én is, akkor ne búslakodj az elveszett barátnőd miatt. Tudom, hogy ez nehéz, de az ő döntése, és ezt te nem másíthatod meg. Fogadd el, és lépj túl. Keress másik barátot, vagy a régi csapatodból tartsd a kapcsolatot az ismerőseiddel.
És még egy szó mind a két oldalnak. Értsétek meg a másikat, béküljetek ki. És sose utasítsátok vissza az új baráti lehetőségeket. Kivéve, hogyha az a valaki egy pszihopata állat!

2013. november 9., szombat

Matekóra alias mit tegyünk, ha a szüleink nem hagyják, hogy válassz

Nagyon sokat gondolkoztam ezen a témán. Az anyukám kényszerített arra, hogy emelt matekórára járjak az iskolában. Állítása szerint én olyan nagyon jó vagyok a számisztikában, hogy kötelező. Persze én örülök, hogy végre nem vagyok a tanár kedvence.Ki akartam használni, hogy nincs para a matek miatt, erre tessék. Megkaptam a szokásos "hülye vagy gyerekem" és hasonló megjegyzéseket amikor mondtam, hogy nem akarok emeltre menni. Persze ezek mellé még társul az is, hogy igen is emeltre kellett jelentkeznem! Néha igazságtalanok az emberek.
Ennek a dolognak az lett a következménye, hogy most az iskolából hozom haza a 3-as matekjegyeket(bár egy igen nehéz gimnáziumba kerültem). A szüleim ki vannak akadva, és büntetéssel fenyegetnek, ami persze azt jelenti, hogy vagy net elvonás, vagy TV elvonás. Inkább az első. De tök mindegy.
A lényeg az, hogyha ti is hasonló helyzetbe kerültök, akkor meséljétek el az én történetemet a szörnyű jegyekről, és mondjátok: "Az ember nem igazán tanulja azokat a dolgokat amiket nem szeret, így nem fog menni a matek". Remélem tanultok a hibámból, és ti nem hagyjátok magatokat. Legyetek erősek, és álljatok ki magatokért!

Miért is hoztam létre?

Igazából a válasz egyszerű. Egy tinilány fejében nagyon sok gondolat cikázik össze-vissza, és ezt valahová ki kell adnunk magunkból. A sok összeesküvés elmélet amiket gyártunk már kezdi kinőni a fejünket, és úgy érezzük, hogy a gondjainkat, vagy gondolatainkat meg kell osztanunk másokkal is. Persze ez egy hülyeség. A tinik túl sokat adnak mások véleményére, ezt én is tudom, de ez a tudat akkor is bennem lappang, és én is kíváncsi vagyok mások véleményére. Ez van, nem tehetek róla. Ki kell adnom magamból. A naplóval már próbálkoztam, de nem igazán jött be. Mire odaértem, hogy leírjam ami a fejemben van, addigra elvesztek a gondolatok. Meg amúgy sem tudtam hogy kezdjem az egészet. Nem tudtam, hogy mi az amit leírhatok, és titokban marad. Most gondolom, hogy azt hiszitek hülye vagyok. Félek attól, hogy amit leírok egy naplóba kitudódhat, és nem merem leírni, de egy nyilvános blogba simán. Ennek egyetlen egyszerű magyarázata van. Én anonim vagyok, ezért senki nem tudja majd megmondani, hogy én volta, aki teletömte a blogjátok őrült gondolatokkal. Nagyon sok mindent kell kibeszélnem, úgyhogy készüljetek fel! :)