2013. november 10., vasárnap

Fő a barátság

Van egy nagyon jó barátnőm! Mindenkinek van Legjobb barátja, vagyis LB-je. Az én barátnőm, legyen itt a neve Zs, nagyon szőke! Nagyon szép, bár ő ezt nem ismeri el! Mindig azon vitázunk, hogy ki a rondább! Ez egy barátság alapja! Ha mindenben egyetértetek, az már nem is jó!
Szóval most kilencedikesek vagyunk! Még csak most kellett különválnunk a sulik és a továbbtanulás miatt. Egy évvel ezelőtt még úgy volt, hogy Szegedre megy, nem marad ebben a városban. Akkor még biztosra vettem, hogy ha elmegy, akkor nem fogja velünk tartani a kapcsolatot. Amikor kiderült, hogy mégis marad, én legbelül örültem, bár nem mutattam ki. Egész nyáron azt mondogattuk a baráti csoportommal, hogy nem hagyjuk, hogy az új suli közénk álljon, és hogy mindig találkozni fogunk.
Ez majdnem össze is jött! Csak egy ember van, akiben nagyot csalódtunk mindannyian. Ő másik városba ment, és teljesen megváltozott. Egyáltalán nem érdeklődött utánunk, még a pasiját is dobta, és az LB-jével sem tartja a kapcsolatot. Két hónap kellett neki, hogy felfogja a helyzetet, de még mindig nem igyekszik, hogy találkozzon velünk. Néha még beszélünk róla, de az az igazság, hogy nem is hiányzik annyira, mint hittem! Mi hatan vagy négyen annyira elvagyunk, hogy nem is nagyon vesszük észre a hiányát. Ő volt az, aki megszakította velünk a kapcsolatot, és nem fordítva.
Szóval csak azt akarom mondani, hogyha te lennél az a lány aki elvált a barátaitól, akkor beszélj újra velük. Ha attól félsz, hogy haragudnának, akkor is tedd meg. Ha igaz barátaid, akkor megbocsátanak neked, bármit is tettél.
Ha viszont azon az oldalon állsz, ahol én is, akkor ne búslakodj az elveszett barátnőd miatt. Tudom, hogy ez nehéz, de az ő döntése, és ezt te nem másíthatod meg. Fogadd el, és lépj túl. Keress másik barátot, vagy a régi csapatodból tartsd a kapcsolatot az ismerőseiddel.
És még egy szó mind a két oldalnak. Értsétek meg a másikat, béküljetek ki. És sose utasítsátok vissza az új baráti lehetőségeket. Kivéve, hogyha az a valaki egy pszihopata állat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése