Erre csak egy válasz létezik. Igen. Most szembesítettek azzal, hogy szörnyű legjobb barátnő vagyok. Soha nem találkozunk, vagy ha mégis, akkor valami közbe jön. De attól még nagyon szeretem a talizásokat, és amikor szerdánként könyvtárban vagyunk. De akkor is, ilyenkor úgy érzem, hogy cserben hagytam, és hogy nem vagyok elég jó ahhoz, hogy LB-je legyek. Hisz nem ezt jelenti a legjobb barátság! Hanem, hogy nincsenek egymás előtt titkaitok, és mindent meg tudtok beszélni. De nekem ez nem egy! Beszélni, azt tudok! De ha arról van szó, hogy a saját érzelmeimet kell kifejtenem, akkor az nem megy! Mindig magamban tartottam, és ha kiskoromban sírni támadt kedvem, akkor is elvonultam. Az egyetlen, aki ezt tudta az R, és szerencsére ő is általában békén hagyott ilyenkor, és nem kezdett el kérdezősködni. Bár magamban sokszor elképzelte már, hogy megmondom a magamét egy-egy bizonyos embernek. Vagy a veszekedés után újra, és újra lepörgettem magamban a történteket, és átgondoltam, hogy mit mondhattam volna. De amikor ott volt a lehetőség sohasem ment.
És már el is tértem a tárgytól. Szóval én nem érzem úgy, hogy jó barátnő lennék. Túl...gyenge vagyok, és...hallgatag. Zsófi sokszor mondja, hogy én is mondjak már valamit, de soha nem megy! Mindig úgy gondoltam, hogy az soha nem érdekel senkit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése