2015. március 30., hétfő

Visszaszámlálás indul

  Ez most kétszeresen érthető ám.
  Első, hogy én már most elkezdtem visszafelé számolni a napokat a nyári szünetig, illetve a tavaszi szünet. Remélem ti is olyan nagy erőbedobással várjátok már, hogy egész délelőtt az ágyban lehessetek, és utána is a gépet püfölhessétek, vagy éppen találkozzatok a barátaitokkal.
  Sajnos nekem kicsit másképp fog kinézni az idei szünetem. Sátorozni megyek a szüleimmel egy csomó ismeretlen társaságában, akiket ismernem kéne. Elég szánalmasan áll a szénám. És valami "beletottyéskész" fürdőbe megyünk (magyarul: meleg vizes gyógyfürdő). De attól még élvezni kell a lehetőségeket amik ezek a helyek adnak. Továbbfejleszthetem a gitártudásom, és behozhatom magam az olvasásban :3
  Nektek mik a terveitek?

2015. március 22., vasárnap

Mindjárt itt a szünet

  Remélem még nem vagytok annyira elkeseredve. Már csak egy és fél hét, és itt a tavaszi szünet. Tudom, hogy képesek vagytok ezt kibírni! Én is próbálkozom, és megpróbálom nem sajnáltatni magam az előttem álló témazárók és dolgozatok miatt, amit még a szünet előtt kell írni. Az a legjobb, és egyben legrosszabb, hogy innen már sok szünet lesz, és kevés tanítási nap.
  Jó, mivel...hát asszem ezt nem kell ragozni xd
  Rossz, mivel nekem nagyon-nagyon javítanom kéne, de nincs rá időm, se erőm... :/ Nem tudom ez hogy lesz.
  De merítsetek a napocskából D vitamint, és kapjátok össze magatokat. És persze élvezzétek az életet! :)

             xoxo Tori

2015. március 15., vasárnap

Dark on me

  A nagy helyzet az, hogy egyre jobban érzem magamban eluralkodni a szörnyet. A rosszat. A jóba vetett hitem már így is elveszett az út során. Most pedig már kezdem úgy érezni, hogy a gondolataim majd meg fojtanak. Próbálok nem úgy cselekedni, ahogy a démonaim mondják. Próbálom elnyomni azt, hogy robbanjak. De érzem, hogy már nem tudok olyan sok mindent lenyelni. De nem akarok nagyon szólni. Ezért írok novellákat, dalszövegeket. Ezért hallgatok olyan számokat is, amik erről szólnak. Olyan szövegekkel, hogy "Welcome to the nightmare in my head" ,meg "How can I sleep at night, there's a war inside my head?
  De itt is vannak a zenék, ha szeretnétek meghallgatni őket: 
  Halestorm - Mz.Hyde
  Hollywood Undead - Lion
  Remélem ha ti is ilyen robbanásveszélyes helyzetben vagytok, segít rajtatok!

2015. március 14., szombat

Kritikák - vagy inkább az elhunytak feldolgozása

  Az embert sok kritika éri nap mint nap. De vannak, amik már csak elmennek a fülünk mellett. Persze ezt is meg kell tanulnunk, mert ha mindenkinek meg akarnánk felelni, előbb-utóbb beleroskadnánk az elvárásba.
  A legnehezebb elviselni, ha az egyik szerettünk mond rólunk, vagy egy olyan dologról kritikát, ami nekünk fontos. Ebben az esetben két dolog történhet.Vagy magunkba szállunk, és legközelebb kétszer meggondoljuk, hogy mit mondunk ki/mit mutatunk meg, vagy megharagszunk rá, de ha lehiggadunk az első variációhoz lyukadunk ki. Ahelyett, hogy elmondanánk a valódi érzéseinket.
  Az oka ennek, hogy én ezt leírom, az, hogy a nővérem, aki elég sokat jelent nekem, lehordta azt a dalt amit írtam. Persze, lehet, hogy igaza van, de igazából nem is neki írta, hanem azért, hogy ne érezzem magam annyira nyomorultul. A papám miatt írtam a számot. Vagy inkább róla.
  Ő 5 évvel ezelőtt itt hagyott minket, hogy az égbe szálljon. Halála előtt minden unokájának adott pénzt. Én egész eddig tartogattam, mert olyanra akartam elkölteni, ami maradandó. Ami rá emlékeztetne. Amiben ő is benne lenne. Vettem egy gitárt.
  Amikor még velünk volt, hegedültem. Mindig azt kérdezgette: "Mikor húzod el a nótámat?" és én minden alkalommal makacsul azt válaszoltam: "Amint adsz egy kottát." . Az én hibám, hogy nem hallhatta, ahogy elhúzom a nótáját. Amit mindig énekelt nekünk. Amikor csak felhangzik, összeszorul a szívem: "Kerek ez a zsemle. Nem fér a zsebembe. Két felé kell vágni, úgy kell megpróbálni. Úgy kell zsebre vágni." .
  Mikor megvettem a gitárt, azt hittem, ha azon megtanulom eljátszani ezt a dalt, akkor minden rendbe jön. Hogy nem én leszek a hibás. Hogy nem szalasztottam el semmit. De ez nem fogja őt visszahozni. Nem fogja megváltoztatni azokat, amiket ellene vétettem. Amikor kicsik voltunk, és az unokatesómmal sosem akartuk meghallgatni, csak játszani. Nem jön vissza az az idő. Nem dönthetek máshogy a 6 évvel ezelőtti énem helyett.
  És azt hittem, hogy az évek ezeken az érzéseken segíteni fognak, de nem. Még mindig ugyanolyan. Fáj, és nem tudok mit kezdeni ellene. És akárhányszor felhozzák előttem a családtagjaim a halált, vagy hogy távol legyenek tőlem évekig, kétségbeesem. Mert a papára gondolok.
  Na de visszatérve a kritikákra. Lehet, hogy néha megsértenek, de ne vedd magadra. Tudd elviselni a kritikákat. Ne görnyedt háttal távozz, inkább emelt fővel, és kezd újra. Mert azért mondják ezeket, hogy te tanulj belőle.