2015. március 14., szombat

Kritikák - vagy inkább az elhunytak feldolgozása

  Az embert sok kritika éri nap mint nap. De vannak, amik már csak elmennek a fülünk mellett. Persze ezt is meg kell tanulnunk, mert ha mindenkinek meg akarnánk felelni, előbb-utóbb beleroskadnánk az elvárásba.
  A legnehezebb elviselni, ha az egyik szerettünk mond rólunk, vagy egy olyan dologról kritikát, ami nekünk fontos. Ebben az esetben két dolog történhet.Vagy magunkba szállunk, és legközelebb kétszer meggondoljuk, hogy mit mondunk ki/mit mutatunk meg, vagy megharagszunk rá, de ha lehiggadunk az első variációhoz lyukadunk ki. Ahelyett, hogy elmondanánk a valódi érzéseinket.
  Az oka ennek, hogy én ezt leírom, az, hogy a nővérem, aki elég sokat jelent nekem, lehordta azt a dalt amit írtam. Persze, lehet, hogy igaza van, de igazából nem is neki írta, hanem azért, hogy ne érezzem magam annyira nyomorultul. A papám miatt írtam a számot. Vagy inkább róla.
  Ő 5 évvel ezelőtt itt hagyott minket, hogy az égbe szálljon. Halála előtt minden unokájának adott pénzt. Én egész eddig tartogattam, mert olyanra akartam elkölteni, ami maradandó. Ami rá emlékeztetne. Amiben ő is benne lenne. Vettem egy gitárt.
  Amikor még velünk volt, hegedültem. Mindig azt kérdezgette: "Mikor húzod el a nótámat?" és én minden alkalommal makacsul azt válaszoltam: "Amint adsz egy kottát." . Az én hibám, hogy nem hallhatta, ahogy elhúzom a nótáját. Amit mindig énekelt nekünk. Amikor csak felhangzik, összeszorul a szívem: "Kerek ez a zsemle. Nem fér a zsebembe. Két felé kell vágni, úgy kell megpróbálni. Úgy kell zsebre vágni." .
  Mikor megvettem a gitárt, azt hittem, ha azon megtanulom eljátszani ezt a dalt, akkor minden rendbe jön. Hogy nem én leszek a hibás. Hogy nem szalasztottam el semmit. De ez nem fogja őt visszahozni. Nem fogja megváltoztatni azokat, amiket ellene vétettem. Amikor kicsik voltunk, és az unokatesómmal sosem akartuk meghallgatni, csak játszani. Nem jön vissza az az idő. Nem dönthetek máshogy a 6 évvel ezelőtti énem helyett.
  És azt hittem, hogy az évek ezeken az érzéseken segíteni fognak, de nem. Még mindig ugyanolyan. Fáj, és nem tudok mit kezdeni ellene. És akárhányszor felhozzák előttem a családtagjaim a halált, vagy hogy távol legyenek tőlem évekig, kétségbeesem. Mert a papára gondolok.
  Na de visszatérve a kritikákra. Lehet, hogy néha megsértenek, de ne vedd magadra. Tudd elviselni a kritikákat. Ne görnyedt háttal távozz, inkább emelt fővel, és kezd újra. Mert azért mondják ezeket, hogy te tanulj belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése